2012. július 30., hétfő

Romantikus reggeli




Bátran jelentem ki,hogy szerintem életem legjobb napját/éjjelét töltöttem Louis-val. Sosem voltam még ennyire boldog. És ami ennél is jobb volt, az a reggeli.
Arra keltem,hogy Louis puszilgat,ami magában felemelő,de mikor kinyitottam a szemem,teljesen ledöbbentem.

Louis egy vörös rózsát tartott a kezében,mellettem pedig az éjjeli szekrényen egy tálca volt, rajta palacsintával és narancslével.
-Louis ezt nekem?-mosolyodtam el és felültem
-Nem..Niallnek csak szobát tévesztettem,persze hogy a tiéd.-lehelt egy apró csókot ajkaimra,majd átadta a rózsát.
-Köszönöm szépen. Na bújj be mellém és együnk együtt.-mosolyodtam el,majd arrébb csúsztam az ágyban.
Tálcával az ölében bemászott mellém és együtt elkezdtünk reggelizni.

-Lou.Mondd hogy ezt te csináltad.-mosolyogtam rá két falat között
-Mondom.
-Nagyon ügyes vagy. Köszönöm. Jól laktam.-ittam egy kortyot a narancsléből,hogy leöblítsem a palacsintát,és elégedetten hátra dőltem
-Olyan édes vagy amikor ezt csinálod.-puszilt homlokon
-Te meg egy isten.-vigyorogtam rá,majd magamra rántottam és megcsókoltam.

Tökéletes kísérő volt a romantikus reggeli mellé.Egyre szenvedélyesebben csókoltunk egymást, végül megtörtént a 2. is közöttünk és sokkal jobb volt mint az előző.
Igaz,ez sokkal vadabb,de egyben szenvedélyesebb volt,de lehet hogy ezért is volt jobb.
-Szeretlek.-suttogtam Louisnak,aki jutalmul egy csókban részesített.


*Lis*

Miután lerángattam Niallt a konyhába,nagy nehezen ( és ezen nagyon meglepődtem) rávettem,hogy vacsorázzon meg velem.

-Köszönöm a vacsorát,de nekem mennem kéne.-mondta szomorúan

-Kár. De köszönöm hogy itt voltál velem.-bújtam hozzá

-Veled bármikor,de most tényleg mennem kell.Viszont..majd valamikor szeretnélek bemutatni a szüleimnek.-csúsztatta állam alá a kezét és megemelte fejem,hogy egymás szemébe tudjunk nézni.

-Ez megtisztelő.Köszönöm Niall.Szívesen megismerném őket,csak szólj mikor.-mosolyogtam rá

-Ez király.Akkor majd még beszélünk.És ne haragudj rám.-csókolt meg

-Sosem haragudnék rád.-nyomtam egy puszit az arcára és elkísértem az ajtóig.

Ott még váltottunk egy utolsó csókot,megvártam míg elmegy,aztán felsétáltam a szobámba.
Gyorsan lezuhanyoztam,bebújtam az ágyamba és meglepetésemre hamar elaludtam.
De sajnos nem sokkal később felébredtem.Fura hangokat hallottam és nem tartott sokáig rájönnöm,hogy mi az.
A tesóm nem bírt magával. De most még sem mehettem át,így a fejemre húztam a párnám és nagy nehezen visszaaludtam.
Ezért még holnap kinyírom.-volt az utolsó gondolatom,mielőtt elaludhattam volna.

Szóval ennyi lett volna a következő rész. Remélem tetszett. A folytatást 10 tetszik után hozom. jó olvasást :)

2012. július 28., szombat

Éjszaka





Arra ébredtem fel,hogy Niall simogatja  a hajam és apró puszikat nyom a homlokomra. Lassan kinyitottam a szemem és ránéztem.

-Jó reggelt egyetlenem.-mosolygott rám és végig simított az arcomon

-Mennyi az idő?-nyöszörögtem

- Kérlek szépen...fél 9.-nyomott egy puszit az arcomra

-Úristen.Jól elaludtam. Nem vagy éhes? Szomjas,bármi? - mosolyodtam el

-Bármennyire is meglepő.Éhes nem,de egy pohár vizet elfogadnék.

-Rendben. Akkor gyere,menjünk le.-mosolyogtam és elkezdtem a konyha felé ráncigálni szerencsétlent



*Taylor*

-Louis!! -nem jött válasz.

-Louis figyelnél rám egy percre??-de Louis fel sem nézett a laptopjából csak egyszerűen vállat vont

-Huh úgy látom benned egy csepp romantika sincs.

Azzal a lendülettel léptem ki az ajtón majd egy hirtelen mozdulattal megfordultam és szembetaláltam magam Louis eszelős tekintetével.

-Ugy gondolod nincs bennem elég romantika ? na csak figyeld meg.

Ebben a a pillanatban éreztem hogy most megfog történni aminek meg kell történnie.

Először  gyengéden csókoltuk egymást ,a vágy perzselt minket és egyre hevesebben csókoltuk egymást. 

Levetettem magan az ágyra majd Louis finoman levette a trikóm, majd a sajátját is. A nyakamtól egészen végig a testem csókolta és simogatott. 

Már minden ruhadarabtól megszabadultunk mikor lábaim Louis csipőjére helyeztem és gyengéd mozdulatokat tettem csípőmmel .

Halkan felnyögtem amire Louis még jobban beindult.

 Egyre csak fokozta a tempóját. 

Ezt még azzal fokozta hogy kezével gyengéden simogattam Louis hátát. 

Égetett minket a vágy és tudtuk hogy ez az a pillanat mikor ki kell mondani: 

-Szeretlek- mondta Louis ,mikor egy utolsót lökött rajtam és ezzel a csúcsig juttatott.

Louis fáradtam mellém zuhant,majd mellkasára húzott és így aludtunk el.

Ennyi lett volna a kövi rész. Ne haragudjatok a terjedelem miatt. Most ilyenre sikeredett.De ne aggódjatok. Hamarosan jön a folytatás. Remélem azért elnyerte a tetszéseteket. Véleményezést ide is elfogadok :)) 

2012. július 4., szerda

Fejmosás


Sziasztok. Hát itt lenne a kövi rész. Remélem tetszeni fog. A KÖVIT 20 " tetszik" után hozom. :) További szép napot :)






-Mégis mit? Nem hiszem hogy sok közöd lenne ahhoz,hogy mit csinálok.-értetlenkedtem

-Taylor..elhiszem hogy szereted őt, elfogadom hogy 19 évesen saját döntéseid vannak,de nem rég békültetek ki,nem gondolod,hogy ez egy kicsit gyors? -szegezte nekem a kérdést

-Azt sem tudod mi történt...-sütöttem le szemeimet

-Akkor várom a beszámolód...-nézett rám jelentőség teljesen

- Hát..felöltöztem de kinn maradt a melltartóm,megkértem hogy hozza be a fürdőbe, aztán felkapott megcsókolt..aztán az ágyamon voltunk..és..hogy is mondjam..szóval..nem feküdtünk le..de egyéb más módokon szerzett nekem örömöt...-számoltam be

-És még hogy nem gyors.-nevetett fel

- Jó..de annyira ellenállhatatlan.- néztem újra húgomra

-És legalább jó volt ? - húzta száját

- Hát..mivel Joshsal ilyet nem csináltunk,elég új volt, de csodálatos.-mondtam

-Na állj. Te Joshsal..mármint ti lefeküdtetek? -kérdezte kikerekedett szemekkel

-Hát igen..-éreztem ahogy elvörösödöm

-Na jó..erről most már mesélj el mindent.-nevetett újra

-Kb 3 hónapja volt,amikor ti elmentettek valami versenyre. Áthívtam Josht és hát..akkor.- színem most már feltehetőleg a paradicsoméval vetekedett

- Azta..mit rejtegetsz még? -vonta fel egyik szemöldökét

-Semmit sem. Ígérem.-mosolyodtam el

-Hát oké. De ha Louissal is khm..szóval érted..légy szí szólj,és elmegyek itthonról.-nevetett

-Rendben. Így lesz,de most visszamennék ha lehet.-kérlelően néztem rá

-Semmi akadálya.Nekem is vissza kéne mennem Niallhez,szegény túl sokat van egyedül a szobámban.-kuncogott

-Oh. Akkor csak ügyesen.-rákacsintottam majd visszatértem Louishoz.

-Na mi tartott ennyi ideig?-hisztizett Louis

-Csak beszélgettem a húgommal,de minden oké.-ültem Louis ölébe ,átöleltem a nyakát és megcsókoltam

-Ez tetszik.-suttogta csókunkba

- Nekem meg te tetszel .-megpusziltam az orrát,majd hozzábújtam.

- Oohoohooo. De amúgy hol is tartottunk?- ledöntött az ágyra,és újra vad csókolózásba kezdtünk.



*Lis szemszöge*


-Ne haragudj. De nem bírtam már tovább. De most már ígérem itt maradok.-mosolyogtam Niallre

-Semmi gáz. De most már nézhetjük?-nézett rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel. 

-Persze.-mosolyogtam és leültem az ölébe,ő pedig reflexszerűen a fenekembe markolt. 

-Tetszik?-felnevettem

-Persze. A világ legjobb dolga.-válaszolt és nyomott egy puszit a hajamra. 

Elindította a filmet,én összekulcsoltam az ujjainkat,majd a pocakjára tettem a kezeinket és mellkasának dőltem.

Nagyon jól éreztem magam mellette. Az illata valami emberfeletti volt. Teljesen elkábított. A mosolyáért ölni tudtam volna. A nevetése sokkal szebbé tette a napom. És a szemei..na a szemei iránt valami leírhatatlan dolgot érzek, ha meglátom őket,teljesen elveszettnek érzem magam. 

Azt hiszem,ezt nevezik szerelemnek. És ha ez tényleg az,és sosem szeretném elveszíteni ezt az érzést. Szeretem Niallt. Ő a mindenem. Egy angyal és annyira imádom.

Gondolat menetemet az szakította meg,hogy arra eszméltem,potyognak a könnyeim,Niall pedig a nevemet ismételgeti.

Teknős tempóban ráemeltem tekintetem és kérdően néztem rá.

- Valami baj van? Esetleg megbántottalak ?-nézett rám aggódva

-Jajj. Dehogyis. -végig simítottam arcán.- Csak elgondolkodtam rajtad. Nagyon szeretlek Niall,el sem tudom mondani mennyire. Nagyon sokat érsz számomra,és őrült szerencsésnek érzem magam.-szájon pusziltam

-Te tényleg így érzel? - óriási mosoly húzódott végig arcán

-Tényleg. El sem tudom mondani..mindegy egyes dolgot imádok rajtad. Te annyira különleges vagy,és csodálatos.- el sem tudtam hinni,hogy ezeket mondom,és szemlátomást Niall sem

-Szeretlek.-suttogott,majd egy forró csókban részesített

Szorosan magamhoz öleltem és nem engedtem el. Nem voltam rá képes. Nem értettem mi ütött belém.

A könnyeim megállíthatatlanul folytak,és nem tudtam ellene tenni semmit.

-Most miért sírsz?.-kezei közé fogta az arcom,és letörölte a könnyeim

-Nem tudom..csak azt hogy szeretlek.-elmosolyodtam

-De ezért nem kell. Szeretlek,és sokat jelentesz nekem,sosem foglak elhagyni.-elmosolyodott ő is,és újra megcsókolt

-Köszönöm hogy vagy nekem.-suttogtam a csókunkba,majd újra magamhoz szorítottam,és mellkasára dőlve újra nézni kezdtem a filmet.

Niall nyomott egy puszit a hajamra és elkezdte simogatni a hátamat. Annyira jó érzés volt.

Pár perc múlva,már nem tudtam merre vagyok, elaludtam Niall mellkasán....